Thursday, Mar 11th

Last update:06:18:12 PM GMT

RSS
You are here: Címlap
 
 
 

Ingatlancsalás Keszthelyen: hogyan trükközött a Jobbik volt elnöke?

E-mail Nyomtatás PDF
Olvasóink értékelése: / 4
ElégtelenKitűnő 

Utánajártunk, hogy milyen módszerrel csalt ki több millió forintot egy kereskedelmi banktól S. Szilárd, a Jobbik előzetes letartóztatásban lévő keszthelyi elnöke.

Gazdasági bűnözők körében jól ismert elkövetési módszert használt a S. Szilárd. Ennek lényege: néhány millió forintért vásárolt házakat a sokszorosára értékelt fel. A megvásárolt ingatlanokra a valós értékének többszöröséért vett fel hitelt hajléktalan vagy munkanélküli nevére, amelyet a többszörösen hátrányos helyzetű vásárlók nem tudtak - és feltehetően nem is akartak - megfizetni. A hitelt pedig – több millió forintot – zsebre rakta. A gyanú szerint három – két zalaszentgróti és egy türjei – házat értékesített tovább saját értékbecslői közreműködésével.

Az eset érdekessége, hogy S. Szilárd magukat cigány származású embereknek valló elkövetők segítségét vette igénybe, akik pár ezer forintért hajlandóak voltak strómanként hitelt felvenni a banktól. Információink szerint a három, olcsón megvásárolt falusi ház is ismerős cigány családok tulajdona volt. Az egyik gyanúsított szerint az egész ügyletet S. Szilárd tervelte ki. A Jobbik keszthelyi elnökét a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezte a Zala Megyei Bíróság. A férfi ellen etikai és fegyelmi vizsgálatot indít a Jobbik, és tagságát a pártban a vizsgálat idejére felfüggesztették.

Bárki lehet értékbecslő

Az eset központi eleme az ingatlan értékbecsléssel való visszaélés, amely egyben jól rávilágít a hazai értékbecslői szakma sanyarú helyzetére. Mivel ma Magyarországon 2005-ig egy középfokú OKJ-s tanfolyammal bárki lehetett értékbecslő, nincs megfelelő szakmai színvonal és ellenőrzés. Jelenleg az dolgozhat értékbecslőként, aki az önkormányzatok ingatlanközvetítői és vagyonértékelői névjegyzékében szerepel, ám ez nem elég garancia a hozzáértésre. A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete (MIÉSZ) számos alkalommal felhívta a jogalkotó figyelmét erre a tényre - ám mindeddig nem jártak sikerrel. Legutóbb tavaly decemberben Mikulás ruhában tüntettek a Pénzügyminisztérium és az Önkormányzati Minisztérium előtt, majd két virgácsot is átadtak a minisztériumok munkatársainak.

A cikk folytatása itt olvasható!


Hozzászólások  

 
+1 #28 oregember 2010-02-18 09:05
dr Pap Ervin a zala megyei 3.as választókerület ben összesen 16 lakossági fórumot tart amiből már 4 sikeresen lezajlott. Olyan településekre is elmegy választóihoz amiről a jelenlegi parlamenti képviselők azt se tudják merre van gondolom, mert a lakosság jelzése alapján még sosem volt ott országgyűlési képviselő, se jelölt a Jobbikon kívül, pedig lett volna rá idejük az elmult 8 évben. De hát a városok lakosságát elég megvezetni a kistelepülésen élő meg gondolja azt a helikonrádió fényezése alapján hogy milyen jó neki. Azt hogy nem érzi, hát istenem... a fantáziájával van baj. A helikon rádió tárgyilagosságá t is minősíti ez hogy már hetek óta a csapból is a két parlamenti párt képviselője folyik de a jobbiknak erre nincs lehetősége. Amennyiben pénzes hirdetés akkor meg a mi pénzünkön vezetnek meg minket. A rádió többségi tulajdonosától meg hogyan lenne elvárható a média egyensúly ha a Mahasz eladási listát vezető nemzeti rockot se játsza kérésre se, nekik a Pa-Dödő a zene.
Idézet
 
 
0 #27 Kari 2010-02-18 09:02
Idézet - Narancs:
Idézet - Kari:
Csak a rend kedvéért elmondom, ha médiaegyensúly lenne kis Hazánkban, akkor 98%-ban nyerné a választásokat a Jobbik!!!

Kedves Kari! Ebben ne legyél olyan biztos. Ha nagyon sokat vársz a Jobbiktól, nagyobbat is fogsz csalódni április 11-én este. Csak a saját érdekedben mondom.

Feltételes módban beszéltem, nem kell ezt is félre magyarázgatni, tudod jól, hogy igazam van, a Jobbikot elhallgatják mondván, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is, nem igaz kedves narancs? Egyébként nem várok többet, mint a realitás hidd el, ismétlem önmagam, remélem a választások után összefogunk végre!!! Örökre eltakaríthatnán k ezeket a Nemzet ellenes magyargyűlölőke t!!!
Összmagyar szebb jövőt mindenkinek!
Idézet
 
 
0 #26 Narancs 2010-02-18 08:39
Idézet - Kari:
Csak a rend kedvéért elmondom, ha médiaegyensúly lenne kis Hazánkban, akkor 98%-ban nyerné a választásokat a Jobbik!!!

Kedves Kari! Ebben ne legyél olyan biztos. Ha nagyon sokat vársz a Jobbiktól, nagyobbat is fogsz csalódni április 11-én este. Csak a saját érdekedben mondom.
Idézet
 
 
0 #25 Kari 2010-02-18 06:50
Idézet - H.G.:
Idézet - PappE.Moheszjelöltje:
Hát...
Nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy az mszp keze van a dologban....

Érdekes felvetés. Ennél már csak az érdekesebb, hogy miért tűntek el, mint szürke szamarak a ködven: sem Mohácsiról nem lehet hallani, sem PapE-ről. Úgy látszik mindegyik feladta már a kózdelmet. Kár, mert azt hittem izgalmasabb lesz legalább helyi szinten.

Mohácsi minden nap reggeltől estig a Helikon Rádió ünnepelt sztárja, nekik van pénzük!
Pape minden szerdán a Jobbik Klubban (Szalasztó 18) tart kötetlen beszélgetés formájában fórumot, lehet jönni kötözködni!
Amúgy szerdán, pénteken és szombaton is járja a körzetet lakossági fórumokat tart...
Csak a rend kedvéért elmondom, ha médiaegyensúly lenne kis Hazánkban, akkor 98%-ban nyerné a választásokat a Jobbik!!! Ennyit a fene nagy demokráciáról, amit a világon mindenhol megerőszakolnak és ráerőszakolnak Nemzetekre!!!
Szép napot!
Idézet
 
 
0 #24 H.G. 2010-02-17 22:05
Idézet - PappE.Moheszjelöltje:
Hát...
Nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy az mszp keze van a dologban....

Érdekes felvetés. Ennél már csak az érdekesebb, hogy miért tűntek el, mint szürke szamarak a ködven: sem Mohácsiról nem lehet hallani, sem PapE-ről. Úgy látszik mindegyik feladta már a kózdelmet. Kár, mert azt hittem izgalmasabb lesz legalább helyi szinten.
Idézet
 
 
0 #23 Kari 2010-02-17 21:41
Idézet - Rudolf János:
Idézet - S:
Úgy látom a Jobbikosok nagyon durván el vannak tévedne, ami az erkölcsöt illeti! :-x


Ez még hagyján - a legdurvább az, hogy pont az "ő idejükben" lesz majd a legdurvább a közpénzlopás a korrupció. (mint minden eddigi fasiszta állam történetében is volt hajdanán)

Ez csak utópisztikus képzelgés Te nácifasisztaras szistafóbiás lélekbúvár, nem gondolod?
Most elbizonytalanod tál mi?
Csak Magyarországon nem nemzeti a szocialista!!! Fel tudod ezt fogni, vagy vesézzem ki neked?
Rossz oldalon állsz, hidd el, bár megértem lojalitásod fajodhoz, mely az emberiség valódi ellensége, de soha nem fogok vele azonosulni!!!
Téged továbbra is azért szeretünk, mert MÁS vagy, mint az anyaországi többség, kis huncutka!
Még huncutabb és szebb jövőt neked!
Idézet
 
 
0 #22 Kari 2010-02-17 21:29
Tisztelt szerkesztőség!

Úgy gondolom, jobb lenne, ha végig lehetne görgetni a hozzászólásokat egy azon oldalon belül, mert szerintem jobban áttekinthető!?
Megértésüket megköszönve kívánok minden kedves látogatónak is szebb jövőt!
Idézet
 
 
0 #21 Kari 2010-02-17 21:26
Idézet - oregember:
Idézet - Rudolf János:
[quote name="S"]Úgy látom a Jobbikosok nagyon durván el vannak tévedne, ami az erkölcsöt illeti! :-x


Az erkölcs szó a te szádból ugy áll mint qrván a hófehér menyasszonyi ruha. Azt a sok mocskot hazugságot csúsztatást amit te életedben összehordtál szennyportálodo n azt a mérhetetlen magyargyűlölete t ami süt rólad azt a Pápa sem tudja már feloldani. Egyben szeretnék tiltakozni írásaid szellemisége ellen, mert az általad hirdetett szélsőségesen kirekesztő ideológia erős félelmet kelt egy az országban élő önmagát a magyar nemzethez tartozónak valló csoport tagjaiban. A magyar nemzet demokratikus úton megválasztandó képviselőinek legitimitását megkérdőjelezve felidézed a világszerte több tízmillió ember életét követelő kommonizmus vészkorszakát.

Azért megemlíteném, hogy ez a portál is csak a negatív színezetű híreket közli a Jobbikról, amik közül persze egyik sem üti meg a látogatók ingerküszöbét különösebben, de azért erőlködnek Ők is, mint RJ...
Csak nehogy úgy járjanak, mint Ő!?
Szép magyar jövőt T.Szerk!
Idézet
 
 
+2 #20 oregember 2010-02-17 11:59
Idézet - Rudolf János:
[quote name="S"]Úgy látom a Jobbikosok nagyon durván el vannak tévedne, ami az erkölcsöt illeti! :-x


Az erkölcs szó a te szádból ugy áll mint qrván a hófehér menyasszonyi ruha. Azt a sok mocskot hazugságot csúsztatást amit te életedben összehordtál szennyportálodo n azt a mérhetetlen magyargyűlölete t ami süt rólad azt a Pápa sem tudja már feloldani. Egyben szeretnék tiltakozni írásaid szellemisége ellen, mert az általad hirdetett szélsőségesen kirekesztő ideológia erős félelmet kelt egy az országban élő önmagát a magyar nemzethez tartozónak valló csoport tagjaiban. A magyar nemzet demokratikus úton megválasztandó képviselőinek legitimitását megkérdőjelezve felidézed a világszerte több tízmillió ember életét követelő kommonizmus vészkorszakát.
Idézet
 
 
0 #19 molli 2010-02-17 11:03
Akárki AKÁRMIT gondolhat, én teljesen meg vagyok róla győződve, hogy a Szilárd ártatlan!!! és nagyon remélem,hogy hamarosan kiengedik!!
Idézet
 
 
+2 #18 Igazságot! 2010-02-17 10:17
Üdv rudolfjános! Már hiányoztál! Azt hittem maga alá temetett a helikonportál! Végre egy kis fasisztázás! Csak hogy tudd:
Ronald Weasley törött varázspálcáját forgatod serényen, ami fordítva szokott elsülni....
Idézet
 
 
-4 #17 Rudolf János 2010-02-17 09:42
Idézet - S:
Úgy látom a Jobbikosok nagyon durván el vannak tévedne, ami az erkölcsöt illeti! :-x


Ez még hagyján - a legdurvább az, hogy pont az "ő idejükben" lesz majd a legdurvább a közpénzlopás a korrupció. (mint minden eddigi fasiszta állam történetében is volt hajdanán)
Idézet
 
 
-4 #16 S 2010-02-17 09:33
Idézet - Kari:
Ja, és a Szilárd, ha bűnös, akkor sem közpénzt tüntetett el, nagy különbség barátom!!!

Ja vagy így állunk? Ezek szerint a jobbikosok jobban is tudnak bűnözni, mint a mostani pártok? Merthogy a mostani pártok közpénzt lopnak, de Kari szerint mennyivel tisztességesebb volt a Szilárdka, amiért magánembereket vert át és lopott meg!
Úgy látom a Jobbikosok nagyon durván el vannak tévedne, ami az erkölcsöt illeti!
Idézet
 
 
0 #15 oregember 2010-02-17 09:01
Idézet - S:
Kiengedték már a sittről a jobbikos Szilárdot? Mert nagyon kéne a segítség Pap dokinak, nagyon nem akarnak gyűlni a jobbikos kopogtatócédulá k Keszthelyen! :sad:

Kedves S!
Ha kételyeid vannak v. meginogsz a helyes út keresésében lécci pillantsál néha az elektromos eredményjelző táblára a szavazás állása címszó alatt.
Idézet
 
 
0 #14 Kari 2010-02-17 04:55
Idézet - S:
Kiengedték már a sittről a jobbikos Szilárdot? Mert nagyon kéne a segítség Pap dokinak, nagyon nem akarnak gyűlni a jobbikos kopogtatócédulá k Keszthelyen! :sad:

Már megint egy önjelölt okostojás, akinek fogalma sincs semmiről, csak jár a szája...
A kopogtatók már régen összegyűltek, sajnálom, hogy neked ezzel fájdalmat okoztam, de azt javaslom olvasgass és nyitott szemmel járj!
A Szilárdot nem engedték ki, nem is fogják egyhamar, de ehhez a Jobbiknak annyi köze van, mint neked a valósághoz!
Párt tagsága fel van függesztve és ha nem bűnös nincs miről beszélni, ha bűnös, soha nem lesz többet jobbikos és ez így teljesen rendben van, ellenben a Te kis pártjaid korrupcióval besározódott káderei még mindig ott ülnek a parlament padsoraiban!?
Ja, és a Szilárd, ha bűnös, akkor sem közpénzt tüntetett el, nagy különbség barátom!!!
Neked is elárulom, ha nem találtok valami fogást, nagyon nagy s...ban lesztek!!!
Szebb és tartalmasabb jövőt kívánok neked!
Idézet
 
 
-1 #13 S 2010-02-16 22:59
Kiengedték már a sittről a jobbikos Szilárdot? Mert nagyon kéne a segítség Pap dokinak, nagyon nem akarnak gyűlni a jobbikos kopogtatócédulá k Keszthelyen!
Idézet
 
 
-1 #12 Kari 2010-02-15 20:06
Idézet - PappE.Moheszjelöltje:
Idézet - oregember:
[quote name="Hozzászoló2"] rátették a bilincset és amikor jött ki a szobából véletlenül arra járt egy kereskedelmi csatorna belámpázva és felvétel indult az esti hiradóba. A sajtótájékoztat ó így kezdődött: a Jobbik keszthelyi elnöke...


Hát...
Nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy az mszp keze van a dologban....

A Jobbik programja letölthető a www.jobbik.hu oldalról és benne foglaltatnak a következők: visszahívhatósá g, mentelmi jog felfüggesztése, dupla bünti a honatya mutyiért...
Ez elég biztosíték arra nézve, ha a Dr. Úr nem megfelelően dolgozik, úgy gondolom...
Idézet
 
 
0 #11 PappE.Moheszjelöltje 2010-02-15 17:43
Idézet - oregember:
[quote name="Hozzászoló2"] rátették a bilincset és amikor jött ki a szobából véletlenül arra járt egy kereskedelmi csatorna belámpázva és felvétel indult az esti hiradóba. A sajtótájékoztat ó így kezdődött: a Jobbik keszthelyi elnöke...


Hát...
Nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy az mszp keze van a dologban....
Idézet
 
 
-1 #10 Kari 2010-02-15 14:55
Az elszámoltatásró l Fidesz kontra Jobbik...
Nézzétek meg és utána értékeljétek át a világnézeteteke t:

www.youtube.com:80/watch?v=6xm_YbmU3PA
Idézet
 
 
0 #9 oregember 2010-02-15 08:22
Idézet - Hozzászoló2:
A cikk azt sugallja, de lehet csak én értem rosszul, hogy mivel bárki lehet értékbecslő egy középfokú OKJ-s tanfolyammal, ezért fordulnak elő ilyen esetek.
Úgy tudom Szilárd a középfokú után elvégezte az emeltszintű ingatlanvagyon-értékelőképesít ést adó tanfolyamot is.
A banknak évek óta dolgozott, feltételezem jól, mert különben nem kapott volna megbízást.
A bank felelősségéről miért nem írnak? A hitel biztosíték elsősorban a hitelt igénylő hitelképessége. Nem volt kereset, de mégis adtak hitelt. Talán eleve úgy adták, nem számít, majd az ingatlanát jól elárverezzük?

Annyit tennék hozzá, hogy az ominózus eset 2008-as. A bank 2009- ben kiadott egy igazolást miszerint meg vannak elégedve Szilárd munkájával, mert több száz jólfizető ügyfelet tolt be a banknak. A mostani történet 2010- es .A hitelképességet a bank vizsgálta, az hogy fizetnek v. nem abban neki nincs felelőssége. Az elmult 2 évben az ingatlanértékek jelentősen estek. A kihalgatása után rátették a bilincset és amikor jött ki a szobából véletlenül arra járt egy kereskedelmi csatorna belámpázva és felvétel indult az esti hiradóba. A sajtótájékoztat ó így kezdődött: a Jobbik keszthelyi elnöke...
Idézet
 
 
0 #8 Hozzászóló 2010-02-07 22:31
Idézet - anzsu:
Sajnos ez csak percekig érdekes, hamarosan lesz újabb, és újabb hír, ami a becsületes emberek idegeit borzolja. Keszthelyen elég érdekes az ingatlanok ára. Sokszor találok meglepő dolgokat a neten. Ez nem párt kérdés, mert aki becsületes, az párttól függetlenül az, vagy becstelen.

Igen, és a többi hírt is majd jól megvitatjuk.
DE! Azért én azt szeretném, ha ebben az országban ha valaki csal, az ne csak egy hír legyen, hanem csukják is le, párttagságtól függetlenül!
Idézet
 
 
+2 #7 anzsu 2010-02-07 20:32
Sajnos ez csak percekig érdekes, hamarosan lesz újabb, és újabb hír, ami a becsületes emberek idegeit borzolja. Keszthelyen elég érdekes az ingatlanok ára. Sokszor találok meglepő dolgokat a neten. Ez nem párt kérdés, mert aki becsületes, az párttól függetlenül az, vagy becstelen.
Idézet
 
 
0 #6 KFigyelo 2010-02-07 08:38
Idézet - Hozzászoló2:
A középfokú OKJ-s tanfolyamot elvégzők nagy többsége véleményem szerint érti is a szakmát. Aki nem, az előbb-utóbb kiesik.
A jogi egyetem elvégzése sem garancia arra, hogy valaki jó jogász legyen. Nem az értékbecslőkkel van a gond, mert az Ö helyzetük, még ha nem is 100%-os, de legalább szabályozott. A nagyobb gond az ingatlanszakmáb an a rengeteg képesítés nélküli közvetítő. Keszthelyen a kifli bolt kirakatában is eladó ingatlanok képei vannak.


Ebben teljesen igazad van!
Idézet
 
 
+1 #5 KFigyelo 2010-02-07 08:38
Idézet - Hozzászoló2:
"A megvásárolt ingatlanokra a valós értékének többszöröséért vett fel hitelt hajléktalan vagy munkanélküli nevére, amelyet a többszörösen hátrányos helyzetű vásárlók nem tudtak - és feltehetően nem is akartak - megfizetni"
Tényként írnak S. Szilárd bünösségéről. Talán már meg van az itélet?
Azért kiváncsi lennék arra, hogy a bank miért adott hajléktalannak, munkanélkülinek hitelt.


Nem, itt nem a bűnösségéről írnak, hanem arról, hogy milyen módszerekkel miket csinált. Azt nem írták, hogy ez törvénybe ütköző, azt majd a bíróság dünti el.
Idézet
 
 
+1 #4 Hozzászoló2 2010-02-07 08:06
A cikk azt sugallja, de lehet csak én értem rosszul, hogy mivel bárki lehet értékbecslő egy középfokú OKJ-s tanfolyammal, ezért fordulnak elő ilyen esetek.
Úgy tudom Szilárd a középfokú után elvégezte az emeltszintű ingatlanvagyon-értékelőképesít ést adó tanfolyamot is.
A banknak évek óta dolgozott, feltételezem jól, mert különben nem kapott volna megbízást.
A bank felelősségéről miért nem írnak? A hitel biztosíték elsősorban a hitelt igénylő hitelképessége. Nem volt kereset, de mégis adtak hitelt. Talán eleve úgy adták, nem számít, majd az ingatlanát jól elárverezzük?
Idézet
 
 
+2 #3 Hozzászoló2 2010-02-07 07:22
A középfokú OKJ-s tanfolyamot elvégzők nagy többsége véleményem szerint érti is a szakmát. Aki nem, az előbb-utóbb kiesik.
A jogi egyetem elvégzése sem garancia arra, hogy valaki jó jogász legyen. Nem az értékbecslőkkel van a gond, mert az Ö helyzetük, még ha nem is 100%-os, de legalább szabályozott. A nagyobb gond az ingatlanszakmáb an a rengeteg képesítés nélküli közvetítő. Keszthelyen a kifli bolt kirakatában is eladó ingatlanok képei vannak.
Idézet
 
 
+1 #2 Hozzászoló2 2010-02-07 06:45
"A megvásárolt ingatlanokra a valós értékének többszöröséért vett fel hitelt hajléktalan vagy munkanélküli nevére, amelyet a többszörösen hátrányos helyzetű vásárlók nem tudtak - és feltehetően nem is akartak - megfizetni"
Tényként írnak S. Szilárd bünösségéről. Talán már meg van az itélet?
Azért kiváncsi lennék arra, hogy a bank miért adott hajléktalannak, munkanélkülinek hitelt.
Idézet
 
 
-2 #1 Hozzászóló 2010-02-06 15:36
Azért ez az ügy is azt mutatja, hogy a Jobbik nem JOBB, és NEM LEHET MÁS A POLITIKA sem! Vagyis senki ne várjon a Jobbiktól vagy az LMP-től mást és jobbat, mint amire eddig a Fidesz és az MSZP volt képes! Az MDF-SZDSZ összeborulásról meg már ne is beszéljünk.....
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Tölgyessy: Az MSZP célja már csak a Jobbik megelőzése lehet

Botrányról-botrányra halad az MSZP kampánya, a jól-rosszul kimódolt mondanivalót rendre felülírják a...

More:

Gyenesdiási huszárok Amerikában

Amerikában járt és nagy sikert aratott a Gyenesdiási Huszárbandérium. Két hét alatt Kalifornia és Ne...

Meglepő fordulat: áprilistól újra visszatér a Győzike Show

A civillé lett Győzike, és családja életének újra részesei lehetünk. Áprilistól kamerák kereszttüzéb...

More:

Keszthelyi program-kavalkád 2010-ben: Helikon, gasztrocsata, borcégér

Évről évre vaskosabb Keszthely programnaptára, az idei a hagyományos rendezvények mellett újakat is ...

More:

Jamiroquai és a Chemical Brothers is jön a Balaton Soundra

A Chemical Brothers és a Jamiroquai is fellép az idei Balaton Sound fesztiválon, amelyet július 8. é...

More: